Elment az öreg

A halálhíre nem ért váratlanul, tudtuk nagyon beteg. Mégis csak akkor fogtam fel a híradásokat, amikor a telefonomba lépkedve előugrott a neve. Törölnöm kell a jól ismert számot, mert már soha többé nem veszi fel az öreg. Öregnek szólítottuk, de nem volt az, hiszen megtartotta fiatalnak a szurkolók szeretete. Úgy vélte, egy élet is kevés arra, hogy visszaadjon valamit abból, amit a futballtól kapott. Az Aranycsapat klasszikus felállásának utolsó mohikánja volt, hajdani sikerink egyik főszereplője. Céltudatossággal, szorgalommal pótolta mindazt, ami hiányzott belőle ahhoz, hogy a világklasszisok társaságába tartozzon. De befogadták, elismerték, szerették őt, mert okos, gyors, és megbízható volt. Kiszolgálta a művészeket, miközben ők vele együtt tudtak csak maradandót alkotni.

Megtisztelő volt a barátsága, az utolsó éveiben sokat múlattuk együtt az időt. Sokat utaztunk, díjakat adtunk át, jóízűeket vacsoráztunk, anekdotáztunk, húzattuk a zenészekkel ahol, ahogyan csak lehetett. Mindenkivel barátságos volt, szívesen adott autogramot bárkinek. Most már ismét együtt az Aranycsapat, a halhatatlanságba emelkedett az utolsó játékos is. Mi pedig csak reménykedhetünk, hogy egyszer ismét lesz egy magyar tizenegy, amely nemcsak a futballpályán alkot maradandót, hanem mint ők az életben is.

Kozma Mihály