Szép hagyomány Szamoskéren, ha valaki meghal bárhol az országban, vagy a nagyvilágban, aki ebben a faluban született vagy élt, megkondítják érte a harangot. Ez a harang most Buzánszky Jenő bácsiért szól, akit oly sok szamoskéri ember a szívébe zárt.

Érdekes találkozás volt a mienk, ugyanis egy foci emléktornára invitáltuk Jenő bácsit, de a nagy távolság miatt nem akarta elfogadni a meghívást. De akkor – szavait idézve – bedobtuk a tutit. Ugyanis Jenő bácsi egyszer úgy nyilatkozott: „Abban az esetben, ha az Aranycsapatra kíváncsiak, legyen az akármerre, a legeldugottabb helyre is elmegyünk.” Erre csak annyit felelt: „Megfogtál, de ki lesz ott rám kíváncsi?” Jenő bácsi érkezése olyan tömeget mozgatott meg, hogy az élménybeszámoló közben üzenetet kaptunk, miszerint az út két oldalán álló autóktól nem tud elmenni a busz. A dühös buszsofőr, mikor a tudomást szerzett róla, hogy ki a vendégünk, néhány percre beugrott a rendezvényre, és el is késett az indulással. És Jenő bácsi csak mesélt, és mi ámulva hallgattuk az olimpiai győzelmet. Az Európai Kupa sikert, a legendás évszázad mérkőzését, és annak visszavágóját. Biztosan ezerszer megválaszolta a VB döntő elvesztését, mégis angyali türelemmel magyarázta, „azon a meccsen jobbak voltak a németek”. Fájt a lelke elmondani, hogy a második gólunk előtt miért szögletre rúgta a labdát. És mi hallgattuk, és büszkék voltunk arra, hogy itt van köztünk a labdarúgásunk legfényesebb időszakának csillaga.

Aztán bármilyen szomorú, de vége lett az élménybeszámolónak. Napokig, hetekig beszédtéma volt, és aki jelen volt, lelkesen ismételte, hogy: „itt volt Szamoskéren a Buzánszky Jenő bácsi”. Szamoskér szívébe zárta ezt a szenzációs sportembert, és Jenő bácsi többször hangoztatta, hogy nagyon megkedvelte ezt a vendégszerető, ragaszkodó kis falut.

Azt hittük ez egy egyszeri találkozás lesz, mégis, amikor az oklándi barátaink állampolgársági eskütételéről értesült, ismét tiszteletét tette nálunk. Meghatódva, elérzékenyülve beszélt nemzeti öntudatról, hazaszeretetről, és könnyes szemmel adta át a honosítási okiratokat. A későbbi közös útjainkon többször felemlegettem ezt az eseményt. Jenő bácsi, aki annyi előadáson, rendezvényen vett részt, azon az ünnepségen mégis kereste a szavakat. Csak legyintett, „Igaz szívből jön minden gondolat, ha kicsiny hazámra, magyarságomra gondolok.”

Rengeteg minden motoszkál még a fejemben, de fülemben hallom a harangzúgást és reménykedem, hogy nem igaz a hír. Csak a fájó búcsú marad. A földi mérkőzést lefújták. Jenő bácsi már a kedves barátok közt foglalja el az őt megillető jobbhátvéd posztot. Nekünk maradt az emlékezés a mindig mosolygó, csupaszív Buzánszky Jenőre, aki itt járt köztünk és megtisztelt barátságával, szeretetével.

Nyugodj békében Jenő bácsi!

Soós Endre